Majdnem kitaláltam egy címet

Valahogy fel kéne vezetni ezt a félévet, így hát nem marad más hátra, mint előre és újra klaviatúrát ragadok. Tény és való, régen jártam erre, legalább volt időm témát és ihletet gyűjtögetni, csak hogy legyen mit rátok zúdítanom ;)

Az eddigi aránylag pozitív dolgok után most kivételesen most más vizekre evezek és az emberi kétszínűséget venném górcső alá. Kevés emberi tulajdonságot utálok ennél jobban, de sajnos túl gyakori ahhoz, hogy el tudnánk kerülni a mindennapokban. Ami viszont különösen érdekes, hogy ki hogyan játssza meg a fekete és a fehér énjét.
Gondolom mindenkiről pletykáltak már, viszont amint rákérdeztünk az illetőnél, akinél összefutottak a szálak, ő hevesen tagadott mindent. Ez talán a leggyakoribb és a legkönnyebben kezelhető probléma, hiszen vérmérsékletünktől függően döngöljük földbe, küldjük el a Seychelle-szigetek déli részére, vagy csak hagyjuk a fenébe az illetőt és töröljük őt az életünkből végleg.
Azonban a mai poszt nem az ilyen senkiháziak miatt kezdett el íródni, hanem a súlyosabb, idegesítőbb létformákról. Első körben ezek az emberek teljesen normálisnak tűnnek és be kell vallanom, egy ideig azok is. De elég egy, érzelmileg mély nyomokat hagyó eset és megmutatkozik egy ilyen személy valódi énje. Embere válogatja, hogy mennyire jön elő, esélyes, hogy a többségnek egyáltalán nem tűnik fel, viszont az esetben érintettek, ha kellően figyelnek, acélos változást figyelhetnek meg, akár negatív, de akad, hogy pozitív irányban is. Utóbbinál koholt okok alapján egyre több időt próbálnak tölteni velünk, míg előbbinél eddig nem tapasztalt szurkálódások, "kihaénnem" viselkedés tapasztalható, amit teljesen meglepett reakciónk csak még tovább erősíthet, hiszen nyeregben érzi magát az illető. Az előző esettel szemben az ilyen ember megmérgezi a környezetét, legalábbis aki érintett ebben.

Nos, mára ennyi, ha túlságosan komolyra vettem volna a figurát, utólag is bocsánat, ma így vezette kezemet Kleió. Történetemet, mint mindig, most is a való életből merítettem, úgyhogy jó olvasást népek ;)

Disz is a bigining of a bjútiful frendsip...

Barát. A szó jelentése aránylag egyértelmű...lenne, ha mindenki a szótári szempontból értelmezné. Helyette azonban meg tudunk különböztetni különböző alfajokat a "Baráton" belül, mikor éppen hogyan miképp cselekszünk, cselekszenek, történik akármi a világban, ami próbára teszi a "baráti" kapcsolatot. Lássuk hát ezeket:

- igaz barát: kb. mint egy testvér, mindent tud rólunk, heteket tudunk eltölteni vele és szó sincs unatkozásról vagy veszekedésről, egyszerűen csak élvezzük egymás társaságát. Viszont, ha gond, akkor azt is közli vagy épp kifejezi nemtetszését, netán vitába száll veled, ha úgy érzi, hogy kell. Ja és ő képes a lehető leggázabb módon beégetni...de ez senkit sem zavar, még téged sem ;)

- "igaz" barát: nem hiába van az idézőjel. Ő a "legjobb" barátod, mindenben "melletted áll", "támogat", stb. Szóval nem. Kihasznál, vagy csak próbál kisajátítani és a saját céljaira használni, mindeközben barátságot tettettve. És igen, a legtöbb rólad szóló pletyka is tőle indul.

- part-time barát: nem lógtok együtt, aránylag ritkán is beszéltek, találkoztok, legyen ez akármilyen ok miatt is. Viszont ha úgy adódik, akkor mindent egymásra zúdítva örültök az együtt töltött időnek és egyszerűen csak jól érzitek magatokat, bárhogy is legyen. Aztán megbeszélitek, hogy innentől gyakrabban futtok össze, pedig úgyse.

- felhasználóbarát: az adott szoftvert a könnyebb használat érdekében olyan feature-ökkel látták el, ami egyszerűsíti a végzendő munkát a programmal.

- exbarát:
a.) régen jóban voltatok, de mára kihűlt a kapcsolat (ok lényegtelen)
b.) expasi / excsaj

- fastfood barát: atommegakurvagyorsan barátkozott le veled, kb követni se volt időd, hogy mi a fene történt, de ti már jóban vagytok. Legalábbis elvileg, gyakorlatilag az ilyen "barátságok" legtöbbje az első kritikák után megborul, mint Tibi atya a negyvenhétezredik kisfröccs után.

- barát? : amikor már azon a mezsgyén mozog a kapcsolat, hogy lényegében "csak" barátok vagytok-e, vagy netán már többet (vagy kevesebbet ofkorz, csak annak nincs sok értelme és az exbarát opció lép előbb-utóbb életbe) szeretnétek a másik féltől. Ha ez egyoldalú, akkor szokás emlegetni a háttérben villódzó "FRIENDZONE" feliratot...vagy csak kitartás kell és bármi megtörténhet.

- lábbelibarát: neeem, nem a cipőkhöz vonzódik ultramód, hanem ő maga a papucs. Jóban vagytok, tényleg, sok mindent műveltek együtt...azaz, műveltetek, mert amint belépett az életébe a Ő (igen, ez egy nagy ő), azóta 0/24-ben csak az ő kívánságait lesi, a Pk. e. időszakból (párkapcsolat előtt) törölte az összes létező nevet, címet, telefonszámot, és néha már az is nehezére esik, hogy köszönjön.
Speciális verzió, ha jóban vagy a párjával. Na akkor meg főleg a feje tetejére fordul az egész és bizony előferdülhet, hogy teljesen elmérgesedik a helyzet. Kezelés gyalogsági ásóval, sörrel vagy beszélgetéssel történik.

- barát: szerzetes

Mára ennyi, a mai bejegyzést támogatta: újfent a MÁV, az ajkai idézőjelgyár (ennyit még összesen nem írtam le, mint ebben az egy "cikkben". Höhö.), valamint a névnapom. Hepi Valentyint für alleszusammen mindenkinek és ennek örömére egy régi, de aktuális idézettel zárnám mondanivalóm:

"Make love, not war -> FUCK YOUR ENEMY"

píszlávgúdbáj!

Lélektani gazdaságtan, avagy miért nem volt Isten MIK-es

Szeretem, ha alábecsülnek. Ez az "underdog" pozíció sok lehetőség tár fel emberi kapcsolataink során. Példának okáért sok, elsőre teljesen fölöslegesnek tűnő információval lehetünk gazdagabbak, amikből később, ha odafigyelünk, és a puzzle-érzékünk sem utolsó, összerakhatunk egy képet, ami aránylag korrektül lefesti az illetőt, akiről készült. Ezek a darabkák néha teljesen indokolatlan időpillanatokban találnak ránk vagy éppen igenis indokoltan, csak elrejtve a mondandó lényegének sorai között (ezáltal bizonyítva, hogy Isten MFTK-s/BTK-s) . Egyetlen hátulütője van ennek: ha minden egyes darabot megtalálnánk, a kapcsolataink nagy részét kidobnánk az ablakon, miután rájöttünk, hogy milyen is a másik valójában.

Szeretem, ha ivás közben beszélgetek valakivel / valakikkel. Nem hiába tartja magát a mondás, hogy "A bolond, a részeg és a gyerek mindig igazat mond". Ha nem is mindig, de az esetek többségében ez stimmel is (mert aki részegen még tud hazudni, az vagy művész, vagy nem részeg). Mivel Isten, jó vegyészmérnök módjára (ezáltal bebizonyítva, hogy MK-s), a gátlásokat és a titkokat alkoholban oldódóvá tette, ezáltal egy italozás során szintén átértékelhetünk jó pár személyt a környezetünkben. Akár azon dolgokból, amit magáról, vagy még gyakrabban, amit másokról közöl velünk és ezáltal máris más színben tűnnek fel néha emberek. Jó, persze, ezek közül is illik megtanulni válogatni, tehát ha egy kedves ismerősünkről kiderül, hogy minden hó 12-én hajnal háromkor az ablakban egy hóddal a fején citerázza a We Will Rock You-t, azért még nem kell reflexből távoltartási végzést kérni ellene. Hátha tényleg jól nyomja.

Szeretem, ha beszélgetés közben a szemembe néznek. Ez ugyanis két dolgot jelenthet: partnerünk megbízik bennünk és keresi a szemkontaktust, hogy ezt be is bizonyítsa, vagy pedig manipulálni akar minket. Találkoztam mindkét esettel már eddigi pár évem alatt, néha utólag derült csak ki, hogy a nagy bizalom valójában csak azt takarta, hogy változtassak bizonyos dolgokon, de egynéhány próbálkozás után feladásra kényszerülnek, akik ezt megpróbálják, legalábbis nálam. Aztán persze, van akinél, ez tökéletesen működik, és, bumm: így lett az acélbetétes bakancsból nyuszis mamusz. De természetesen nem csak párkapcsolati szinten van ez így, hanem a mindennapokban is. Bár tény, ha valaki háta mögött derülnek ki információk a harmadik félről, az néha-néha már a gerinctelenség határát súrolja, DE! vannak esetek, amikor ezek az adatok, ha nem is életet menthetnek, de megkímélik a jóembert néhány elbaszott <insert időintervallum here>-tól.
Ez a bonyolítás bizonyítja azt, hogy Isten bizony jó GTK-s volt.

És hogy Isten miért nem volt MIK-es? Mert egyetlen dolgot hagyott ki az emberekből: a logikát :)

Mára ennyi, az esti posztot támogatta a likviditási ráta és a Maslow-piramis. Gúdnájt folks!

(Nem egyetemista olvasóimnak egy kis szószedet:
 - MFTK / BTK : Modern Filológiai- és Társadalomtudományi Kar / Bölcsészettudományi Kar
 - GTK : Gazdaságtudományi Kar
 - MK: Mérnöki Kar
 - MIK : Műszaki Informatikai Kar)

Múltunk rejtekébe veszve

"Mi lett volna, ha?"

Túl sokszor irányítja életünk eme mondat, túlságosan sokszor nosztalgiázunk azon, hogy egy adott helyzetben milyen döntést kellett volna vagy inkább lehetett volna hozni és ez alapján szövünk magunknak egy olyan alternatív történetszálat az életünkből némely álmatlan éjszakán, hogy azt a legtöbb regényíró megirigyelné.
Azonban a kérdés az, hogy miért csináljuk ezt? Miért nem fogadjuk el azt az utat, amit magunknak tapostunk ki a tetteinkkel? Mennyivel egyszerűbb és könnyebb lenne az életünk, ha a múltunkat példaként magunk elé állítva tekintenék előre és csináljuk, amire előre elrendeltettünk / hogy azzá válhassunk, akivé akarunk (ki amiben hisz, ofkorz).
Persze, jó papként én is prédikálom a csapvizet és iszom az emlékezés mézédes tokaji aszúját (különben ezen bejegyzés sem született volna meg így hajnaltájt), hiszen utólag könnyű okosnak lenni. Előfordul, hogy adott esetben kiderül, hogy a másik fél milyen döntésre számított tőlünk, és a legszebb, amikor visszagondolva tényleg egyértelmű lépésnek kellett volna lennie...vagy mégsem? Itt lép közbe a fentebb említett világnézetpáros a sorsunk alakulásáról. Vajon teljesen szabad kezet kapunk benne vagy csak a sztoriszálat követve ingázunk végig életünk trolivonalán?
Saját voksomat az előbbi mellett tenném le, de mindkét esetben látok racionalitást, viszont ez újabb kérdéseket dobna fel. Én pedig lusta vagyok több kérdőjelet leírni ebben a bejegyzésben, így is túl sok volt belőle mára :)
Nem marad más hátra, mint az előre: járjátok utatok továbbra is, de egy jó tanácsot fogadjatok el: ha döntenetek kell, ne gondolkozzátok túl, az sosem vezet jóra.

A következő ihletpacáig az Erő lett lészen véletek!

(ui.: el nem tudjátok képzelni, hogy milyen, amikor 47 tüdőbajos macska vernyog, kapar, próbál túlélni veled egy légtérben...ja, várjunk csak, bocs, csak a szobatársam horkol...-.-")

Élvezni azt, amit úgyse

Mai bejegyzésünk érdekes lesz, némileg tán szomorkás, enyhén morózus, de muszáj.
Nem értjük magunkat, soha nem is értettük, de tettük, mit szívünk diktált. Furán vagyunk összerakva, impulzusok módjára keringünk egy nagy szervezet végtelenjében, gondolva, hogy van valami célunk, majd rájövünk, hogy random módra műveltünk valamit, aminek utólag visszagondolva van értelme, de semmi köze nincs az eredeti elképzeléshez. És hogy mindez miért történik? Két dolog miatt: az egyik a szívünk, a másik az eszünk. És ez a két dolog az, amit bármikor felborít egyetlen érzés, ami kifordít magadból és késztet arra, hogy hülyeséget csinálj és letérj arról az útról, amit te elképzeltél alapból. Ez pedig nem más, mint a szerelem. Igen, sablonos vagyok, ez van, bocs. Viszont igazam van. Mindegyikünk, aki olvassa ezt, volt már beleesve valakibe, akár plátóian, akár nem, a lényeg ugyanaz volt: kizökkent a mindennapok rutinjából és kivetkőzve magából máshogy viselkedve, ótvar baromságokat művelve csinálta tovább az életét csak és kizárólag azért, hogy legrosszabb esetben két-három hét múlva visszatekintsen és csak annyit mondjon: WTF?.
Ha jobban járt? Abba ne menjünk bele, hiszen az a jóember bizony jól járt, legalábbis egy adott időintervallumra, ha összejött, akkor [x,y] és y biza abba a fránya végtelenbe tart.
Addig is: akit éppen elfogott ez az érzés és nem tud mit kezdeni magával, annak egy tanács: csináld végig, harcolj, ha tényleg úgy érzed, hogy ő az, akkor ne tétovázz, hanem tedd meg, amit tenned kell.
Ha pedig csak tétováznál, gondolkozz el ezen a dalon:

Arrivederci barátaim!

Az első harmad vége

Hosszú idő után újra kitörni vágyik belőlem a mélyen elveszett blogger. Az apropója ennek talán az, hogy befejeztem első teljes évemet Veszprémben és megpróbálnám összefoglalni ezt a szeptember-június intervallumot néhány mondat formájában.

14 év nyugalom után belefejeltem a közepébe: a kényelmes otthoni életet lecseréltem egy szintén kényelmes veszprémire. Az első napok a szokásos módon teltek: mintha kirándulni mentem volna, csak éppen folyamatosan. Egy idő után azonban észrevehetetlen módon megváltozott a gondolkodásom is, majd eljött a mai nap, amikor is már úgy indulok hazafelé, hogy egyszerre van "honvágyam" mindkét irányba. Szívesen maradnék fent is, de ugyanúgy haza is húzok már, mert egyelőre elég volt. Értem én, hogy fiatal felnőtt, meg kirepülés a fészekből, meg önállósodás, de attól még ez így szar.

Sok jó embert ismertem, sok olyat, aki jónak tűnt, de később kiderült, hogy gyakrabban mutogatják a foguk fehérjét, mint hogy Rudolf gólt lőjön az MB1-ben (copyright by Trollfoci), fura figurákat, gyökereket, kockákat, egyszóval a kollégium és az egyetem maga egy multikulturális csoda. Ebből a szempontból nagyon is örülök, hogy központis lehettem, mert tényleg nagyrészt csupa segítő (és inni-) -kész emberekkel hozott össze a sors és emberileg is több lettem tőlük és ezt köszönöm nekik.

A szobáról, avagy arról a bizonyos 403-ról muszáj külön szót ejteni, hiszen nem ismeretlenekként kerültünk egymás mellé.
A Takács-Horváth-Gergó-Varga-Unger-ötösfogat kiegészült Kusztor közlegénnyel, így adva ki egy teljes egészet minden szempontból. Az akklimatizálódás nem ment egykönnyen, összezördülés volt dögivel, de vizsgaidőszakra és második félévre már (elvileg) megszoktuk egymás rigolyáit, mert ugyebár mosogatni elég egyszer egy héten, de akkor nagyon ;)

Szakmai szempontú értékelés nem lesz, csak néhány statisztika: 54 felvett kredit, 35 teljesített kredit, erős félsikerként tudom elkönyvelni, van hova fejlődni, a második harmadra már fejben erősebben jövök ki, némi edzői utasítással megtámogatva.

Nagyjából ennyi, most jön három teljes hónap itthon, aztán irány vissza a királynék városába, mert nem szabad leállni, addig is: "Dunántúl, Veszprém, Pannon Egyetem / Mikor idejöttem, már tudtam, hogy szeretem..."

Lávpíszgúdbáj!

Life is just a game

Mai posztomnak nincs konkrét témája, csak egy olyan elmélkedős-gondolkodós-összefüggéstelen-hajnalegyvanésírnivankedvem bejegyzés lesz.

Lehet, hogy én játszom rosszul ezt a game-et, melyet Életnek hívnak. Lehet, hogy nem. De ami biztos, hogy én valamelyik checkpointot rohadtul kihagytam az eddigi 21 állomás során. Elnézve egyes embereket, nem csak egyet. Ez persze teljesen normális dolog, hiszen mindenki más neveltetést kap, máshogy reagál dolgokra, más tanulságokat szűr le. De mégis, néha-néha azért eleszmélek azon, hogy másnak miért megy valami ennyire zsigerből. Nem lexikai tudásra, esetleg fizikai gyakorlatra célzok, hanem apró-cseprőnek tűnő hétköznapi dolgokra: szó nélkül elvégezni a házimunkát, idegeskedés nélkül megszólítani egy másik nemhez tartozó embert, aki iránt esetleg későbbiekben táplálna néminemű érzelemmennyiséget, esetleg autót vezetni, csak hogy pár példát írjak.

Azzal, hogy idejöttem Veszprémbe, egy teljesen új világ nyílt meg előttem, régi-új emberek, szokások, klikkek, enyhén saját lábra állás (naaaaaaaaaagyon enyhén), szóval a szokásos. Innen kiragadnám a környezetemet, amit már otthon is (magamat jó emberismerőnek tartva) próbáltam elemezni, szemlélni, de ez itt még jobban kiteljesedett. Jó nézni a különböző társaságokat, hogy mennyire máshogy gondolkoznak, tőből különböznek egymástól, jó hallgatni őket, és itt nem csak a pletykákra, meg tanulása gondolok, hanem magára egy "normál", egyetemisták között zajló beszélgetésre. Nem hinné senki, hogy öt perc alatt ki lehet ismerni egy embert. Én sem állítok ilyet, de egyre jobban megismerem a környezetem, és egy idő után már nincs meglepetés, mindenkitől várom az adott reakciót és amikor tényleg az jön, csak somolygok magamban, hogy "yep, igazad volt". Viszont ennek van egy hátulütője is: ezt nem mindenki szereti, főleg ha rájönnek :D Ráadásként magát a kommunikáció részét is megnehezítheti a dolgoknak, ha nagyon koncentrálunk az elemzésre. Szóval csak csínján ezzel, de aki okosan csinálja, annak jól jöhet :)

Ennyi mára, sok összefüggést ne keressetek, ez most csak így némi agyalapi lomtárürítés volt.
Gúdbáj, jóéjt és ne felejtsetek el Save-t nyomni elalvás előtt.